A rész az egészből
Pontos és könnyen beazonosítható korképletek, „maszatolásoktól" mentes tiszta zene. A nyolcvanas évek második felében alakult debreceni zenekar, a PG Csoport ígéretét mindig komolyan lehetett venni. Akkor is, amikor a népzenét és a punkot ötvöző rock-zenekarként leginkább az alternatív burkot töltötték ki, és később is, amikor már túlnőttek rajta. Amikor '86-nak vége lett, „rájuk szakadt az idő", s a maradandóság városában fogódzókat keresve Jantyik Zsolt (ének, gitár) vezetésével először léptek színre önálló társulatként.
Egy darabig keverték a műfajokat, míg el nem dőlt, hogy zenekarként léteznek tovább. A maradékból - amiből a Maradandóság Városában című dal tanúsága szerint - éltek, úgy tudtak építkezni, hogy néhány év alatt maradandót hoztak létre; s mikor épp csinálták, még nem sejtették ezt, mivel épp azon voltak, hogy maradéktalanul jól csinálják. Azután '89-ben közel mentek a tűzhöz, de nem égtek meg. Mire berlini koncertjükről hazatértek, leomlott a Fal, a moszkvai turné végére pedig megszűnt a Szovjetunió.
A „pesti zuhanásból" az „alföldi csendbe" érkezni egyetemistaként üdítő dolog volt a nyolcvanas évek második felében. Tiszta, egyenes és tudatos embereket ismertem meg, akik legrosszabb pillanataikban is megőrizték a tartásukat. Zárkózottságukon - amitől a kívülről jött ember némiképp tartott -, sokat lazított a közös bulik, beszélgetések, filmklubok és koncertek hangulata. Az egyetem és környéke a kulturális élet egyik - megkockáztatom, legfontosabb - centrumának számított akkoriban, ahová jó volt tartozni olyanoknak is, akik sohasem akarták egyetemi tanulmányokkal lekötni az idejüket.
A Klinika Mozi és a kollégiumok falai között egymásnak adták a stafétát az olyan bandák, mint az August Förster Reservation, az Ölveti Blues Band, a Calandra, a Tomi szomorú vagy a PG Csoport. Lehetett szabadon beszélni, hangoskodni, véleményt nyilvánítani. Hirtelen friss levegő támadt, s akinek tudása, képessége engedte, dalban nyitotta meg magát a másik előtt. Aki nem volt ott, vagy nem tudott ott lenni, sajnálhatja: a debreceni kulturális pezsgésnek országos híre volt a nyolcvanas és a kilencvenes évek fordulóján.
A bennünket foglalkoztató sorskérdések, dilemmák őszinte és eredeti tálalásban épültek be Jantyik Zsolt szövegeibe, aki mindig kész volt érett és átgondolt véleményeket megfogalmazni. Nem csak elhivatottsága miatt értékeltük nagyra, hanem mert mindig kerülte a didaktikus megnyilvánulásokat. Sohasem elégedett meg a felületes megközelítésekkel, az első perctől azzal a belátással állt színpadra, hogy muszáj mélyebbre ásni ahhoz, hogy felrázza hallgatóit vélt-valós szellemi tespedtségükből... és mindez 25 év után mit sem változott.
A zenekar tagjai:
Jantyik Zsolt - ének
Jantyik Csaba - gitár
Fazekas László - basszusgitár
Kiss Attila - dob
Világvége szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
