
Kulturinfo Jegyiroda |
1161 Budapest, Rákosi út 110. | Telefon: +36 1 402 00 63 | Mobil:+36 70 940 1677 |
„Ez egy egyszerű szerelmi történet, ami sok minden mellett arról beszél, mit jelent a valós szeretet, a valódi összetartozás, a másik tisztelete és megbecsülése.” (Alföldi Róbert, rendező)
Sorsuk talán mindig egymás felé tartott – még ha nem is tudtak róla. Négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztassák egymás életét. Lehetséges ez?
A Loupe Színházi Társulás előadása
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal
A XVI. századi Verona hangulata elevenedik meg fiatal színészeink által ebben a különleges Rómeó és Júlia esszenciában. Az emberi természet és konfliktusok négyszáz év alatt sem változtak, ezért a dráma most is élő és érvényes.
FRANTIŠEK LANGER
Külváros
Franci, a külvárosi pincér, táncos karrierről álmodik, induló pályafutása azonban zátonyra fut, amikor haverjai belerángatják egy rablásba, s börtönbe kerül. Egy év után szabadul, és visszatér régi lakásába, ahol már Anna lakik. Anna, mivel kirúgták irodai állásából, prostitúcióból tartja el magát. A két külvárosi fiatal egymásba szeret, ám egy alkalommal Franci véletlenül megöli Anna egyik ügyfelét. A gyilkosságot sikerül balesetnek álcázni, s valójában senki nem sajnálja az áldozatot, ám Franci lelkiismerete nem nyugszik meg, újra és újra beszélnie, szembesülnie kell a bűnnel, amit elkövetett.
A Külváros Martin Huba, színész, rendező, a pozsonyi Színházművészeti Főiskola egykori professzora tizedik rendezése a Komáromi Jókai Színházban.
A 10. Színházi Olimpia keretében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színháztársulat előadásában tekinthetik meg a darabot nézőink.
Gryllus Dorka és Simon Kornél • Zenés szövegszínház Dobray Sarolta Üvegfal című könyvéből
Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.
" .. vajon mennyire provokál bennünket az az író, akiről az irodalomtanárunk állítja, hogy provokatív? Vajon mennyire fontos, vitatott és hiperaktuális az az írói munkásság, amelyet a nagyapánk szemlél csodálattal?"
Lionel Shriver amerikai írónő Orange-díjas regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget; a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget.
Huszár Zsoltra emlékezve.
Megtörtént Palesztínában, i.sz. 39 -41 ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat – akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak.
A békére, nyugalomra, családi harmóniára vágyó és azt hittel és erővel megőrizni szándékozó, a jogbiztonságban bízó Kohlhaas Mihály, lókereskedő a saját igaza védelmében - jogtalanul megvámolt lovai miatt -, szembe fordulni kényszerül mindazzal, amiben hitt, amire felépítette életét, hogy végül önmagából is kifordulva, támadást intézzen a fennálló hatalom ellen.
A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos története.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Boldogtalanok című előadása, a 10. Színházi Olimpia keretében látható a Weöres Sándor Színházban.
Csákányi Eszterben a pandémia alatt fogalmazódott egy új önálló est gondolata. Alkotótársaival közösen Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből kiindulva, attól elrugaszkodva és saját élményeiből is merítve olyan vizekre evezett, ahol korábban még nem táncolt.
„Édes Anna, a vízivárosi cseléd, egy éjszaka több késszúrással meggyilkolta Vizyéket, a gazdáit. Tettét beismeri, annak okára azonban nem tud magyarázatot adni.” Ezek a tények. A krimi műfajának szabályai szerint viszont a legfontosabb és legizgalmasabb kérdésre még válaszolnunk kell: ami történt, miért történt?
A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe...
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!