Kulturinfo Jegyiroda | 1161 Budapest, Rákosi út 110. | Telefon: +36 1 402 00 63 | Mobil:+36 70 940 1677 | Facebook Google+ Twitter Addthis

Színház

1925 program


Mobil Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Nemzeti Színház

A mobiltelefon behálózza életünket, megváltoztatja a kommunikációnkat, koncentrációnkat, az információ befogadását, elemzését, szabadidős és tanulási tevékenységeinket, művészethez való viszonyunkat és így tovább. Nem túlzás azt állítani, hogy ez az eszköz mára életünk minden területére kihat. Életkortól, társadalmi és anyagi helyzettől függetlenül mindannyiunk létét befolyásolja, kinek könnyebbé, kinek nehezebbé téve azt.

Szegény Dzsoni és  Árnika Jegyvásárlás
13 Esemény
Budapest Bábszínház

Ajánlott életkor: 6+

Trojka Színházi Társulás: Silence Book - fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak - Jegyvásárlás
13 Esemény

Fekete humorral, sok-sok zenével és tánccal avat be minket egy család három generációjának groteszk élettörténeteibe. A verbalitás és mozgás nyelvét cserélgető szereplők szinte észre sem veszik, hogy elhallgatott dolgaikról mennyi mindent megtudhatunk az apró rezdüléseik, gesztusaik alapján is,- mint egy jól elkapott pillanatból egy fotón egy albumban.

Anat Gov: Jaj, Istenem! Jegyvásárlás
13 Esemény
Hatszín Teátrum

A Gólem Színház és a Pesti Est előadása „Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg.”

Carmen Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Nemzeti Színház

Délután a legjobb Jegyvásárlás
13 Esemény
Vidám Színpad

Ray Cooney: Délután a legjobb Bohózat 2 felvonásban Az előadás hossza: 3óra

A dzsungel könyve Jegyvásárlás
13 Esemény
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

A Kipling-regény alapján készült rendkívül népszerű musical a dzsungelt, mint emberi társadalmunk tükörképét értelmezi. Ebben a valóságban az emberi tulajdonságokkal felruházott vadak létünk jobbik felét képviselik: kemények, de őszinték, a dzsungel-társadalom a természet áthághatatlan, szigorú törvényei szerint él.

Emma csöndje Jegyvásárlás
13 Esemény
Kolibri Színház

Örömlányok végnapjai Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Harmadik Színház

A remek zenékkel fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól, garantált szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.

Anna Karenina -Győri Balett Jegyvásárlás
13 Esemény
Győri Nemzeti Színház

Tolsztoj 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Az írót a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át a művét, mire megszületett a végső változat, mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte.

A testőr Jegyvásárlás
13 Esemény
Vígszínház

A testőr sziporkázó komédia, a legsikeresebb magyar drámaírótól. A Pestiben parádés szereposztásban látható: Kern Andrással, valamint Eszenyi Enikővel és Stohl Andrással.

Carmen Jegyvásárlás
13 Esemény
Erkel Színház

Georges Bizet: Carmen Opera két részben, négy felvonásban, francia nyelven, magyar prózával, magyar felirattal 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Zenta, 1697. Jegyvásárlás
13 Esemény
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Hangrobbanás az ország legjobb énekeseivel, a Kossuth-díjas Szarka Gyula kiváló zenéjével.

GIRLS - SWING Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy különleges világba repítjük vissza nézőinket: 1930. Los Angeles. Gershwin fantasztikus muzsikája, szerelem, megcsalás, félreértés, őrületes táncok és egy poros kis tánciskola. És beindul a kémia nő és férfi között… De mit akar a férfi ? … Mit akar a nő?

Weöres Kaviár Jegyvásárlás
13 Esemény
Weöres Sándor Színház

Összeállt a Weöres Kaviár Banda, hogy elszórakoztassa önöket Rejtő, Karinthy, Szőke Szakáll soha el nem évülő humorú kabaréjeleneteivel, a kor szerelemre csábító dalaival. Tánc is lesz, de módjával!

A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény
József Attila Színház

Márai Sándor azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta Pozsgai Zsolt Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végig beszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz.

A Tizenegyes kórterem Jegyvásárlás
13 Esemény
RS9 Színház

Tizenegyes kórterem (az RS9 Színház előadása)

Kucok – játssz velünk mesét • Tünet Együttes Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kucok egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3-7 éves kor között ajánlott.

A MINISZTER FÉLRELÉP Jegyvásárlás
13 Esemény
Belvárosi Színház

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Rebeka Jegyvásárlás
13 Esemény
B32 Galéria és Kultúrtér

A Rebeka egy szerelmi négyszög története. Három szereplővel. Két színésszel.

KFM Jegyvásárlás
13 Esemény
Eiffel Műhelyház, Bánffy-terem

S. Eyal / G. Behar / O. Lichtik / J. Kylián / W. A. Mozart / W. McGregor / J. Talbot / J. White III. KFM Balett-est három részben

Honfoglalás Jegyvásárlás
13 Esemény
Nemzeti Lovas Színház

A Honfoglalás című magyar rockopera feltárja magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével.

Nem lesz reggel Fred. Jegyvásárlás
13 Esemény
Pécsi Harmadik Színház

A legutóbbi felmérések szerint, napjainkban, az egyik legtöbbet játszott magyar szerző, határon innen és túl. Erdélyben bemutatott darabja, most Magyarországon turnézik.

Sacra Hungarica Jegyvásárlás
13 Esemény
Stúdió K Színház

Egy független színházi társulat valahol Magyarországon rádöbben arra, hogy eddig téves úton járt, rosszul látta a dolgokat, és nyilvános vezeklésre adja a fejét. A bűn felismerésétől a megtisztulásig hosszú, rögös út vezet, és ez számos bonyodalomra ad okot.

Toldi Jegyvásárlás
13 Esemény
Vígszínház

Toldi Miklós a hősiesség és a bátorság, a kitartás és a hűség, a becsület és az emberség példaképe. Arany János elbeszélő költeménye, a magyar irodalom klasszikus remekműve 1846-ban született a Kisfaludy Társaság pályázati felhívására. Toldi Nagy Lajos király nagy erejű vitéze volt, kinek emlékét sok legenda őrizte.

Egy piaci nap Jegyvásárlás
13 Esemény
Radnóti Miklós Színház

Závada Pál valós eseményekből és eredeti dokumentumokból kiindulva írta meg legújabb, Egy piaci nap című regényét, amely az elmúlt évek egyik legfontosabb kortárs irodalmi alkotása volt és amelyet a Mohácsi testvérek adaptáltak a Radnóti színpadára.

Dr. Bubó rendel-,,Kérem a következőt! Jegyvásárlás
13 Esemény
Csernai Pál Közösségi Központ, Pilis

Ursula belebetegszik Bubó Doktor iránt érzett vad, mámoros szerelembe. Csőrmester és Teknőc Ernő próbálják ápolgatni Ursula piciny lelkét, de vesztükre ők is szerelembe esnek. Bárány Klotild özvegyként él, de fenekestül felfordul élete, rögtön három udvarlóra talál, közben pedig meg kell védeni az erdőt a környezetszennyezéstől.

A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Márai Sándor klasszikusa meghódította a világot, most Sopronban látható két remek színművész főszereplésével.

József és testvérei
13 Esemény
Örkény István Színház

Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése. Népek és törzsek, istenek és emberek, nők és férfiak történetei fonódnak össze benne, és vezetnek vissza az emberi kultúra kialakulásának mélységes mélyen eredő gyökereiig.

Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?) Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy őrületesen erotikus levél kering a családban, csak a gyerek kezébe ne kerüljön!! Ja, hogy Ő írta, vagy lehet, hogy apué? A férj mindent tagad, a megcsalatott asszony segítsége is megérkezik. Ki hazudik, kié a levél... a végére leleplezzük!!

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.

Csizmás Kandúr Jegyvásárlás
13 Esemény
József Attila Színház

Egyszer volt és hol nem volt, volt egyszer egy szegény molnár, kinek a három fián kívül semmi vagyona, csak a malom, egy szamár és egy mihaszna macska. Így kezdődik a mese, aztán jön a kalandok sora, ami folytán elválik, kié lesz a király leánya és fele királysága.

BEMUTATÓ - AZ IDŐ VÉGEZETE (16) • Zadam Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zadam Társulat előadása

Kőketánc – gyermektáncház és kézműves foglalkozás • Sándor Ildikó Jegyvásárlás
13 Esemény

Gyermektáncházba várjuk az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínházban vasárnaponként 10.00-tól 12-ig. A programban moldvai és gyimesi népzene és néptáncok, énekes népi játékok, népmesék, a legkisebbek számára ölbeli játékok. Az esztendő menetét mondókákkal, a népszokások megelevenítésével követjük.

Jó zsaru - rossz zsaru Jegyvásárlás
13 Esemény
Centrál Színház

Keith Huff: Jó zsaru - rossz zsaru bűnügyi történet egy részben

A szív hídjai Jegyvásárlás
13 Esemény
Belvárosi Színház

A Madison megye hídjai Robert James Waller nagy sikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt kelti életre a felkavaró történetet.

Dámák Jegyvásárlás
13 Esemény
Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.

A darab kiindulópontja: a túlvilágon találkozik Marlene Dietrich és Edith Piaf. Az égi kávéház egyik asztalánál beszélgetnek, visszaemlékeznek az életükre, és újragondolnak egykori helyzeteket, történéseket. Mindeközben természetesen felcsendülnek a csodálatos dalok is, melyek ezeknek a történéseknek a hű lenyomataivá váltak, nemesedtek.

A Grönholm-módszer
13 Esemény
Weöres Sándor Színház

A spanyol kortárs szerző, Jordi Galcerán megtörtént esemény kapcsán írta meg fordulatos és szellemes színdarabját. Négy pályázó – három férfi és egy nő – felvételi beszélgetésre érkezik egy multinacionális vállalathoz, ahol kereskedelmi igazgatót keresnek.