Kulturinfo Jegyiroda | 1161 Budapest, Rákosi út 110. | Telefon: +36 1 402 00 63 | Mobil:+36 70 940 1677 |
FEJÉRVÁRI ZOLTÁN ZONGORAESTJE
A világszerte ünnepelt német szoprán, Marlis Petersen lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistája azon a hangversenyen, amelyen az együttest főzeneigazgatója, Vashegyi György a bécsi Musikverein nagytermében vezényli 2025. március 5-én.
A 2018-ban alakult Korossy Kvartett célkitűzései közt szerepel a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár megismertetése, bemutatása a hazai és a külföldi közönség számára.
A világhírű hegedűvirtuóz, Kelemen Barnabás az évad művészeként régi barátjával és muzsikustársával ad közös koncertet: az osztrák–magyar zenészcsaládból származó nagyszerű klarinétos, Andreas Ottensamer nemcsak ünnepelt szólista és kamaraprodukciók közreműködője, de a Berlini Filharmonikus Zenekar büszkesége is, aki mostanában karmesterként is egyre gyakrabban látható.
Hat szerző, hat mű, hatvanhat év, de semmi ördögtől való. Sőt, a szezon egyetlen BMC-ben tartott programja többször az ég és a mennyek felé irányítja tekintetünket. Joggal nevezhetjük az estet kortárs koncertnek, noha az 1940-től 2006-ig ívelő zenékből mindössze egy született az ezredforduló után.
Nem is érdemes elkezdeni felsorolni, hányféle hangszeren játszik a hazai etno- és free jazz színtér kivételes teherbírású és meggyőzően kreatív figurája, azaz (öndefiníciója szerint) zeneközelítője: Ágoston Béla.
Idegen első hallásra? Bonyolultnak találod? Nem kell megijedni.
A Nemzeti Filharmonikusok művészeinek kamarakoncertje
Egy nappal a francia impresszionista komponista 150. születésnapja után rá emlékezünk, kamaraművei és mások alkotásai által idézve fel hatását a kortársakra és az őt követő generációra.
Puccini élete által ihletett zenés színpadi játék, a zeneszerző legnépszerűbb operarészleteivel. Résztelet hangoznak el a Le Villi, Bohémélet, Tosca, Manon Lescaut, Pillangókisasszony, Turandot és Köpeny című operákból illetve zenekari műveiből.
Príma Donnák
SÜMEGI ESZTER
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
A nagyzenekari jazz egyik, ha nem a legnagyobb 21. századi alakja, Maria Schneider hétszeres Grammy-díjas zenész-hangszerelő. Kettőt a rangos elismerések közül a 2020-as Data Lords című monumentális lemezéért kapott, amelynek anyagával 2022-ben debütált volna Magyarországon, de az ismert okok miatt akkoriban nem lehetett koncertezni.
A Haydnnal Bécsben című előadásokban Bősze Ádám megőrzi a Haydnnal Londonban és a Haydnnal Párizsban sorozatokban tőle megismert közelítésmódot: úgy mutatja be Joseph Haydn zenéjét, hogy segíti a hallgatóságot belehelyezkedni abba a környezetbe, amely a zeneszerzőt körülvette. Nem zenei elemzések, hanem társadalom- és művelődéstörténeti vizsgálódások nyomán mutatja be azt a hihetetlenül gazdag világot, amelynek egyik legragyogóbb jelensége Joseph Haydn muzsikája volt.
Komolyzenei koncertsorozat a Hírös Agóra Kulturális Központ és a Filharmónia Magyarország közös szervezésében.
Európa egyik legfényesebb múltú (1781-ben alapított) szimfonikus együttese, a Lipcsei Gewandhaus Zenekara – amelynek történetét olyan nevek fémjelzik, mint Mendelssohn, Furtwängler, Walter – eddig háromszor lépett fel a Müpában: 2012-ben Riccardo Chailly, 2017-ben Herbert Blomstedt, 2022-ben pedig a jelenlegi zeneigazgató, Andris Nelsons vezényletével.
A Kodály Kórus vendége Bernie Sherlock, a nemzetközi versenyeken díjnyertes New Dublin Voices alapító karnagya, az Ír Ifjúsági Kórus művészeti vezetője, a 2021-es EuroChoir másodkarnagya.
Lise Davidsen, a Met 2024-25-ös évadának egyik legnagyobb sztárja a Tosca címszerepe mellett a Fidelio férjszabadító Leonórájaként is ott szerepel a világközvetítések programján.
Lise Davidsen, a Met 2024-25-ös évadának egyik legnagyobb sztárja a Tosca címszerepe mellett a Fidelio férjszabadító Leonórájaként is ott szerepel a világközvetítések programján.
Prokofjev
Levit
Fischer
Prokofjev
Levit
Fischer
Prokofjev
Levit
Fischer
BACH 340
Engegård / Kaczander / Szilágyi / Várjon
Vivaldi Tavasz című hegedűversenye a zenetörténet legszeretettebb dallamait rejti, ezúttal pedig Jin Xi hegedűszólójával csendül fel matinékoncertünkön. Babar meséje csaknem egy évszázada, 1931-ben jelent meg először francia nyelven: az árván maradt kiselefántról szól, aki a modern Párizsba vetődve elsajátítja a civilizált viselkedés szabályait, majd visszatér a sajátjai közé, és királyuk lesz.
Vivaldi Tavasz című hegedűversenye a zenetörténet legszeretettebb dallamait rejti, ezúttal pedig Jin Xi hegedűszólójával csendül fel matinékoncertünkön. Babar meséje csaknem egy évszázada, 1931-ben jelent meg először francia nyelven: az árván maradt kiselefántról szól, aki a modern Párizsba vetődve elsajátítja a civilizált viselkedés szabályait, majd visszatér a sajátjai közé, és királyuk lesz.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!