Kulturinfo Jegyiroda | 1161 Budapest, Rákosi út 110. | Telefon: +36 1 402 00 63 | Mobil:+36 70 940 1677 | Facebook Google+ Twitter Addthis

Turay Ida Színház

Turay Ida Színház

2020-ban 20 éves a Turay Ida Színház! 14 év vándorszínházi lét után, 2014-ben lelt állandó otthonra Budapesten, Józsefváros központjában, az akkor újonnan átalakított Kálvária téren. A színház és a tér ünnepélyes átadása egyszerre történt. A 300 nézőt befogadni képes teátrum a 2014/2015-ös évadtól kívül-belül felújítva, igazi közönségváró előadásokkal, ősbemutatóval nyitotta meg kapuit. A magán színház épületének teljes belső felújítása, korszerűsítése, technikai felszerelése az előző 14 év megtakarításából történt, ami egyedülálló a színházak mai világában. Mióta azonban megkapta a Kiemelt minősítést és vele együtt a Minisztérium támogatását, jelentősen emelkedhetett az előadások rekvizitjeinek színvonala, sőt 2020-tól megindult a Turay Tv működése, mely magas színvonalon ad hírt a teátrumban folyó munkákról, hétköznapokról, bemutatókról, eredményekről, a művészek, az iskolák és a közönség kapcsolatáról. A  Darvasi Ilona által alapított társulat tevékenysége hiánypótlás volt, hiszen amióta megszűnt az Állami Déryné Színház, kevés pesti teátrum „mozdult ki" vidékre. Ezeknek az előadásoknak a költsége ugyanis általában meghaladta egy vidéki kultúrház anyagi lehetőségeit. Ezt az ellentmondást igyekezett és igyekszik ma is feloldani a Turay Ida Színház gazdasági modellje, amely közhasznú nonprofit vállalkozásként tűzte ki célul a vidéki, színházat szertő közönség igényes szórakoztatását. Kezdettől fogva az egyik alapelve a teátrumnak, hogy nem a szakmának, hanem a közönségnek szeretnének megfelelni, mert Közönség nélkül nincs színház! Ha üres a nézőtér nincs értelme a színészi játéknak. Lehet a szakmának, a kritikusoknak megfelelni, de ha a közönség nem szereti azt amit lát, akkor minek? Az előadások száma évente kb. 350-400, melynek felét a Kálvária téren, a többit vidéken mutatja be. Havi rendszerességgel 120 ember megélhetését biztosítja, melyből 25 az alkalmazott, 40 a társulati tagok száma, a többiek pedig vállalkozói szerződéssel dolgoznak. A teátrum vezetése fontosnak tartja, hogy a közönség láthassa azokat a színészeket, akik ma is a budapesti kulturális élet meghatározó egyéniségei, egyúttal alkotási lehetőséget biztosítson azon művészek számára, akik megbecsült életpályájuk szakaszán kevesebb lehetőséghez jutva, fiatal, tehetséges kollégáikkal  együtt szeretnék megtartani a számukra elengedhetetlen kapcsolatot a közönséggel A színház gyakran állít színpadra régi filmeket, olyanokat is, amelyekben Turay Ida játszott, ezzel is vállalva azt a filozófiát, mely szerint a szórakoztató színjátszás legalább annyi színészi munkát kíván - ha nem többet – mint amennyi átélést a komoly műfaj igényel. A színházi kultúra széleskörű terjesztése a kőszínházi lét mellett továbbra is feladata maradt a társulatnak, melyben ismert és szakmailag elismert vagy éppen fiatal, kezdő színészek és rendezők dolgoznak. Ahogy Benkő Péter színművész nyilatkozta egy interjúban: "A mi színházunk a közönségért színház. A Társulat önerőből tartja el magát. Nincsenek sztárgázsik, de van hála és elismerés. Sokszor ez többet ér, mint bármi más.” Látogasson el hozzánk! Szeretettel várjuk! Várja Önt a Turay Ida Színház Társulata

Tovább 1089 Budapest, Kálvária tér 6.

Elérhetőségek


Cím: 1089 Budapest, Kálvária tér 6.
Telefonszám: 06 70 607- 2620
Weblap: www.turayidaszinhaz.hu
E-mail cím: szervezes@turayidaszinhaz.hu

Térkép


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!